Új EP jelent meg és most már teljes egészében meghallgatható. A kezdet nem csak egy elindulást jelenthet. Lehet az ugyanúgy újraindulás, reboot – hogy divatos szóval éljünk –, vagy […]
A Perfect Symmetry 1995 óta jelen van a magyar undergrund prog. rock/metal színtéren. 22 év alatt több átalakulás is volt a felállásban. Énekes poszton 2016-ban bekövetkezett menesztés után a […]
Attila vendég volt a Hallgass Hazait című rádióműsorban, ahol Molnár Szabolcs kérdezte a 2014 tervekről és a zenekar jövőre esedékes 20 éves születésnapjáról. Az adás február 22. és március 1. […]
Immáron véglegessé vált a zenekar Szabad akarat című új albumának megjelenési időpontja. A lemez a Hammerworld metal szaklaphoz köthető Nail Records gondozásában fog a boltok polcaira eljutni november 7-től, de […]
Célegyenesben a videóklip – Hunger
A zenekarunk elkészítette a Hunger című dalára az új videóklipjét. Kálmán Katával megszületett az első hanganyagunk, így ehhez készítettünk egy kis videót a próbatermünkben, majd vágtunk belőle egy klipet. Kihasználva a közösségi médiát, tesszük közzé június 16-án az eredményt. Addig […]