Készül a pécsi prog csapat új albuma

Készül a pécsi prog csapat új albuma

A zenekar rövidesen egy 3 számot tartalmazó EP-vel jelentkezik “Változom” címmel, ami előfutára a nyár elején megjelenő új albumnak.

“Ezerrel készül az új Perfect Symmetry album, a “Tökéletes szándék”, amely várhatóan nyár elején jelenik meg, ha minden jól megy, a HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként. Előbb azonban egy 3 számos EP-vel szeretnénk kedveskedni a honi prog metal rajongóknak!” – adja hírül Kusinka Tamás (PS, Virrasztók) a zenekar gitárosa.

A “Változom” címet viselő EP elsősorban promóciós célokra készül, és jelenleg is zajlik a három dal keverése, mégpedig a törökbálinti SuperSize Recording stúdióban, természetesen Varga Zoltán segédletével.

Ezen az anyagon mutatkozik be a régi/új énekesük, a 2010-ben csatlakozott Kovács Attila (Alapítvány, ex-Mystery, Hot Shot), valamint az új dobosunk, a Virrasztókból is ismert Bánhalmi Zsolt. Reméltük és így lett: nem kell újabb 8 évet várni a PS következő albumra!

“A legutóbbi nagylemezünk, a Szabad akarat 2010-ben jelent meg, az új anyaggal pedig folytatjuk azt az utat, amit még 2001-ben az első nagylemezzel elkezdtünk. Ez lesz az eddigi legkeményebb és legmetalosabb anyagunk, de továbbra is a dalokon, a dallamokon, a harmóniákon lesz a hangsúly.”

Érdekesség még, hogy a zenekar tervez angol nyelvű variációt is, mert szeretnék ha ez a lemez a külföldi rajongókhoz is eljutna. A korongon várhatóan 11 tétel lesz hallható, ezek többsége már keverés alatt van, a többi az utolsó simításokat kapja a próbateremben.

A megjelenéssel egy időben megújul a Perfect Symmetry honlap, de a zenekar tevékenységét figyelemmel kísérhetitek a Facebookon és a csapat Youtube csatornáján is.

www.perfectsymmetry.hu

www.facebook.com/perfectsymmetryband

http://www.youtube.com/user/symmetryhungary

Flipped’ teaching and learning is one of the most powerful ideas i’ve come across when it paper writings for paper-writer.org comes to uses of digital technology that can provide an improved learning experience

Random Posts

LOAD MORE
Koncert Bólyban
Lemezkritika az Underground magazin-ban
OVER THE UNDER VOL.3.
20 éves a Psycho Symphony